2015. július 25., szombat

Dekor Soft Paint a Pentart-tól

Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni a Pentart Dekor soft paint festéket, amelynek egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy csiszolás nélkül ráfesthető a felületekre. Akik ismertek, tudjátok, általában nem szoktam a csiszolást sem ellébecolni (mint láthattátok itt, vagy itt), de egy panel lakásban ez ugye nem mindig kivitelezhető.

Be is szereztem a szlovák forgalmazónál (elérhetősége: www.dekupaz.sk) egy nagyobb kiszerélésű krémfehéret és egy színtelen viaszt.





Aminek nekiláttam, az egy kis tálca, amiből több is van itthon, mert akár kávézáshoz, vagy kisebb tárgyak rendezéséhez is kiválóan alkalamas. Nagyon szeretem a konyhában, és az íróasztalon is, varrogatáskor is sokszor használom. A tálca a KIK-ben kapható, vicc pénzért.


Az első réteg után ilyen lett, de nem kell megijedni, mert 3 réteg festék után, amit azért eléggé felvizeztem, hogy könnyebben tudjam elkenni, tökéletes lett.



Miután megvoltam a festéssel, szerettem volna valamilyen felirattal díszíteni. Ehhez kiválasztottam netről egy vintage stílusú feliratot, melyet a képszerkesztőben tükrösen megfordítottam, és lézernyomtatóval kinyomtattam. A tálca felületére a feliratot illóolajos transzfer technikával vittem fel, levendula olajat használtam. Régebben már transzferáltam textilre, annak leírását itt olvashatjátok.



Bocs ezen képek misőségéért, de már nagyon késő volt, éjfél is elmúlt amikor ezt csináltam, lámpafénynél, vakut nem szerettem volna használni, és a fehéregyensúlyt meg valahogy sehogy sem tudtam rendesen beállítani. :/ És amikor ezzel kész voltam, mentem is lefeküdni.

Másnap folytattam a viaszolással. A Pentart Wax paste színtelen viasza kellemes narancs illatú, méhviaszt, és narancsolajat tartalmaz, kellemes volt vele dolgozni. Egyik rongyba csavart ujjamat belemártogattam a viaszba, és szépen felvittem a felületre, jól bedörzsöltem, majd egy száraz ronggyal szépen áttörölgettem.

























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése