2016. január 3., vasárnap

Új év, új kezdet

Az új év első bejegyzését valójában az óév utolsójának terveztem, de annyi mindent történt az év utolsó hónapjában, hogy a blogra egyáltalán nem jutott időm. Ezt nagyon sajnálom, főleg mert már október elején a karácsonyi projekteken dolgoztam, mivel az Új Szó Nők magazinjában, mindig novemberben jelennek meg a karácsonyi inspirációk. Nagyon sok anyagot készítettem, részletes leírásokat, sablonokat szerettem volna fokozatosan a blogra feltölteni, ami végülis nem sikerült.

Pár képet már láthattatok a magazinban, illetve az ismerőseim a FB oldalamon, de továbbiakat is szerettem volna megmutatni, talán jövőre még jól jöhet pár ötlet.

Először is, nagyon sok fehér vintage szívet varrtam, ezeket mind kézzel, ropogós fehér vászonból. A mintákat kitartó kutatómunkával válogattam össze, mivel a lakberendezési stílusokat bemutató sorozatomba kellett a karácsony témát beolvasztani, így jött a vintage karácsony ötlete.










Nagyon sok vintage vásznat, lakástextilt összegyűjtöttem, hogy a dekorációs elemeket megfelelő környzetben tudjam megmutatni. 



Majd régi tárgyakat kutattam fel, padlásról, nagymamám vitrinjéből, vagy épp ócskapiacról, ezekhez párosítottam új dolgokat is, ha a stílusnak megfeleltek.










Egy  unatkozós estén ezt a macerás ablakdíszt is megcsináltam, damilra fűztem pár karácsonyfadíszt, és a függönykarnisról lógattam le őket. 



Csillivilli csomagolópapír helyett, mindent összeszedtem, amiből igazi régies csomagot készíthettem, és ha nem találtam régi papírt, irodai papírra nyomtatott kottákat locsoltam kávéval, és így régiesítettem.





Nagyon sokat kutattam régi igazi üveg karácsonyfadíszek után, nagyon sok rokont és ismerőst megkérdeztem, nincs e nekik elfekvőben, mert a piacokon nagyon drágán árulják ezeket a díszeket. Na de szegény ember vízzel főz, és az egyszerű műanyag gömböknek egyszercsak nekiestem körömlakklemosóval, és ez született:




Ezeket a gömböket egy ajtódíszen használtam, képet teszek fel róla ha lefotóztam.

Kicsit a fényekkel is eljátszottam, a tükör nagyon régi - nagymamámé volt - a kerete új, a fényeket most vásároltam és a házikót is.



Ezek pedig a magazin anyagai:



Sablonok:


A szívekre ezeket a mintákat transzferáltam:




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése